Növénytermesztéssel foglalkozik, és igyekszik mindent megtenni az egészséges, gazdag termés céljából? A gondos ápoláshoz számos feladat ellátása tartozik, többek között a helyes öntözéstechnika. Megfelelő öntözőberendezés használatával könnyedén és költséghatékonyan oldhatja meg a növények rendszeres vízellátását, arra azonban nagyon fontos ügyelnie, hogy pontosan milyen típusú öntözőberendezést alkalmaz az adott területen.
Többféle öntözési móddal ismerkedhetünk meg, hiszen az évek múlásával egyre korszerűbb eszközök jelentek meg ezen a téren is. Az árasztásos és a barázdás módszer mindegyikünk számára ismertek, hiszen ezek a régi, hagyományos megoldásokat jelentették. Hátrányuk, hogy rengeteg mennyiségű vizet emésztenek fel, ezért egyáltalán nem gazdaságosak. A vízpazarló módszereket magunk mögött hagyva már az öntözőberendezések különféle fajtáit használjuk szinte mindenütt. Nem csak a korszerű berendezések beszerzésére szükséges hangsúlyt fektetnünk, hanem ezek hatékony működtetésére is, amely során nem okozunk károkat környezetünkben. Érdemes minél alaposabban informálódnunk, hogy a lehető legjobb öntözőberendezést választhassuk.
Cégünk, a Promanure Kft. magas műszaki színvonalú, egyszerűen használható, minimális párolgást eredményező öntözőberendezései tökéletes segítséget nyújtanak növényei gondozásában! Minőségi termékeink szabályozható vízmennyiséggel dolgozó, kevés szivárgási veszteséggel járó működtetést tesznek lehetővé. Igyekszünk minél több hasznos információt nyújtani, amelyek hozzásegíthetik érdeklődőinket a gördülékeny munkavégzéséhez. Látogasson el a www.promanure.hu weboldalunkra, és ismerkedjen meg szolgáltatásainkkal közelebbről!
Növényeit juttassa elegendő vízhez energia-, és időtakarékos öntözőberendezéseket alkalmazva! Optimális rendszer kiépítése céljából, és felmerülő kérdései esetén forduljon hozzánk bizalommal! Keressen minket telefonon, a 06-20-934-4615-ös telefonszámunkon, vagy küldjön nekünk üzenetet az i.bukkosi@gmail.com e-mail címünkre!