Fontos információk a székhelyszolgáltatásról – Módosult az erre vonatkozó jogszabály!

2017 jún 27. | Szolgáltatások

Székhelyszolgáltatást elsősorban azoknak a cégeknek vagy kis- és középvállalkozásoknak tanácsos igénybe venniük, akiknek méretüknél, tevékenységüknél fogva nem ajánlott, esetleg túl költséges saját irodát fenntartani, ezen kívül a szolgáltatás helyet is tud nyújtani bizonyos hatósági vizsgálatok esetében, ehhez pedig nem kell saját ingatlanunkat felhasználni!

Az idei évben a hatóságok törvénymódosítás mellett döntöttek január elsejével, ami a székhelyszolgáltatás bejelentését érinti. A változtatás szerint az adózóknak 15 napon belül be kell jelenteniük, ha szeretnék igénybe venni a székhelyszolgáltatást lehetőségét, ezzel kapcsolatban rengeteg szakmai vita alakult ki bizonyos körökben. A konzultáció részben arra irányult, hogy az ilyen szolgáltatásokat nyújtó, adószámmal rendelkező, vállalkozásnak minősülő körön kívül a fokozott figyelem kiterjed-e a magánszemélyekre, civil szervezetekre, amelyek esetében egy bérleti szerződéssel vagy használati megállapodással engedélyezik az adózó részére a székhely használatát.

A módosításról a NAV információs füzetében is találhatunk információkat ezzel kapcsolatban, amelyben leírják, hogy kötelező bejelenteni székhelyszolgáltató székhelyét és adószámát, amiből pusztán egyszerű értelmezéssel arra lehet következtetni, hogy az adószámmal nem rendelkező magánszemélyekre vonatkozóan a bejelentési kötelezettség nem áll fenn, de nem kizárható, hogy egy adószámmal nem rendelkező magánszemély tulajdonában álló ingatlanra köt székhely-szolgáltatásnak minősülő szerződést, de az adóhatóságnál nem jelenti be tevékenységét.

Intézze vállalkozása ügyeit fix helyen, a Mexvel + kft-nél! Székhelyszolgáltatásunk Budapesten elérhető! További információkért keresse fel honlapunkat, a www.interport.hu címen! Kérdés esetén hívjon minket telefonon a 06-1-267-4254-es számon vagy írjon e-mailt a mexvel@gmail.com címre!