A tavasz és a jó idő egyet jelent azzal, hogy elérkezett az idő az autótulajdonosok számára, hogy ismét nyári gumira cseréljék le a téli kialakításokat. Bár ez a folyamat nem hosszadalmas, sokak számára mégis megterhelő. Hiszen, akik már rendelkeznek nyári gumi szettel, azonban nem tudják felszerelni, kénytelenek szakértő segítséget igénybevenni, míg, akiknek már túlságosan elkopott a régi szett, vagy esetleg friss tulajdonosok, még a hirtelen jött kiadásokkal is szembe kell nézniük. Nem véletlen, hogy sokan pontosan ezen okokból kifolyólag eltolják a gumicserét, vagy esetleg nem is kerítenek rá sort, ami viszont komoly veszélyeket tartogathat a tulajdonosok számára.
A nyári gumik sokkal jobb tapadást biztosítanak a felforrósodott aszfalton, mint a téli kialakítások. Hiszen előbbi, a keménységéből és kialakításából kifolyólag ideális tapadást és haladást biztosít, míg utóbbi a puhaságának köszönhetően túlzott mértékű tapadást eredményez, mely a gumik kopásához vezet, és a haladás csökkenéséhez, illetve a magasabb üzemanyag fogyasztáshoz. Tehát mindenképpen megéri mielőbb nyári gumira váltani, nem csak biztonsági, de anyagi szempontból is!
Mi, az AR-GO Abroncs Bt.-nél tudjuk, hogy mekkora terhet jelent az autótulajdonosok számára a nyári gumi csere. Éppen ezért szolgáltatásainkat úgy alakítottuk ki, hogy az a lehető leghatékonyabb és legkedvezőbb megoldást biztosítsa minden ügyfelünk számára. Ugyanis üzletünkben nem csak a minőségi és kedvező árú nyári gumit vásárolhatják meg érdeklődőink, hanem a gumicsere szolgáltatást is igénybe vehetik, ráadásul egy komplett szett vásárlása esetén a futómű beállítást ajándékba adjuk! Ha Ön is szeretné igénybevenni szolgáltatásainkat, és kedvező megoldást keres a nyári gumik cseréjével kapcsolatban, látogasson el honlapunkra, a www.ar-go.hu oldalra, és tekintse meg egyedülálló ajánlatainkat!
Amennyiben kérdése merülne fel termékeinkkel vagy szolgáltatásainkkal kapcsolatban, keressen fel minket elérhetőségeinken, akár telefonon a +36-30-300-97-44-es számon, akár e-mailben, az argoabroncs@t-email.hu címen!